ESZA
 
Fogyatékkal élők napja I-III.

Fogyatékkal élők napja I-III.

Custom Image

Megvalósítás ideje: 2018. december 5.

Résztvevők: súlyos, halmozottan fogyatékos gyermekek, SNI-s tanulók, szülők, pedagógusok, meghívott szakértők, érdeklődők

A Fogyatékosok Nemzetközi Napja alkalmából rendezett Esélyegyenlőségi Napot rendezett intézményünk 2018. december 5-én.

Délelőtt flashmobot szerveztünk, amellyel célunk volt, hogy egy tanult dallal, tánccal közös éneklésre, táncra hívjuk a közönséget. Nagy öröm és izgalom ezek a napok, már előtte készülnek a kisdiákjaink az elő adásra és boldogan hívják közös előadásra a nézőket is.

A fogadtatás kedvező volt és nagyon-nagy szeretettel fogadták tanulóinkat.

A délutáni gálaműsort a Mátra Művelődési Központban tartottuk. Intézményünk tanulói vidám, színes bábelőadásokkal, zenés –táncos produkciókkal készültek a gálaműsorra.

A műsort követően került sor a ”Kézenfogva” címmel meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére.

A pályázat meghirdetésre került tankerületünk valamennyi általános iskolájában.

Ebben a tanévben nyolc intézményből 218 pályamű érkezett. A beérkezett rajzokból értékelésre került az alsó és felső tagozaton I-III. helyezés. Mindkét kategóriában kiosztásra került még egy- egy különdíj is. A pályázatra beérkezett alkotásokból kiállításra került 80 darab, mely a megnyitót követően még egy hétig állt a nagyközönség számára elérhetővé. Az ünnepi rendezvényünket jelenlétükkel megtisztelték támogatóink, valamint a pályázó iskolák tanulói és felkészítő tanáraik is.

A nap befejezéseként este színházi előadásra került sor – ahol Péterfy –Novák Éva: Egyasszony című művének színpadi előadását tekinthették meg az érdeklődők Tenki Réka színművésznő közreműködésével a Gyöngyök Mátra Művelődési Központ Színháztermében.

Galéria
Custom Image

Megvalósítás ideje: 2019. december 04.

Helyszín: Gyöngyösi Petőfi Sándor EGYMI,Gyöngyös, Petőfi u 67., Gyöngyök Mátra Művelődési Központ, Gyöngyös, Barátok tere 3.

Résztvevők: Súlyos, halmozottan fogyatékos valamint SNI-s gyermekek, pedagógusok, szülők, szakértők, érdeklődők

Rendezvény célja:A Fogyatékosok Nemzetközi Napja alkalmából rendezett Esélyegyenlőségi Napot rendezett intézményünk 2019. december 04. -én. A rendezvénnyel fel szeretnénk hívni tágabb környezetünk figyelmét a fogyatékkal élő emberekre és problémáikra. Fontos számukra a társadalom érzékenyítése.

A program megszervezése: Délelőtt szülő gyermek pedagógus közös élmény rajzolással kezdtük a napot. Célunk volt, hogy a szülők gyermekek és a pedagógusok bizalma erősödjön, közelebb kerüljenek egymáshoz és nem utolsó sorban megfelelő hangulatba kerüljünk.

Ezután a szülők és gyógypedagógus részére egy worksop került szervezésre, melynek témája AAK kommunikációs eszközök megismerése volt a cél. A fogyatékos gyermekek jellemzően kommunikációs problémákkal is küzdenek, ennek korrigálását segítését célozzák meg az AAK kommunikációs eszközök, terápiák.

A délutáni program helyszíne a Gyöngyök Mátra Művelődési Központ volt. Közösen átsétáltunk a helyszínre és út közben előadtuk a flashmobra tanult dalunkat, táncunkat, melybe a szülők és az utcán járókelők is bekapcsolódtak.

A délutáni gálaműsort a Mátra Művelődési Központban tartottuk. Intézményünk tanulói vidám, színes bábelőadásokkal, zenés –táncos produkciókkal készültek a gálaműsorra.

A műsort követően került sor a ”Kézenfogva” címmel meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetésére. A pályázat meghirdetésre került tankerületünk valamennyi általános iskolájában. Elsősorban az integráltan tanuló SNI-s tanulókat kívántuk bevonni a programba, de természetesen minden tanuló nevezhetett.

Ebben a tanévben kilenc intézményből 205 pályamű érkezett. A beérkezett rajzokból értékelésre került az alsó és felső tagozaton I-III. helyezés. Mindkét kategóriában kiosztásra került még egy- egy különdíj is. A pályázatra beérkezett alkotásokból kiállításra került 80 darab, mely a megnyitót követően még egy hétig állt a nagyközönség számára elérhetővé.

Galéria
Custom Image

Megvalósítás ideje: 2021. november 23.

Résztvevők: Súlyos, halmozottan fogyatékos valamint SNI-s gyermekek, pedagógusok, szülők, szakértők, érdeklődők

Rendezvény célja: A Fogyatékosok Nemzetközi Napja alkalmából rendezett Esélyegyenlőségi Napot rendezett intézményünk 2021. november 23 -án. A rendezvénnyel fel szeretnénk hívni tágabb környezetünk figyelmét a fogyatékkal élő emberekre és problémáikra. Fontos számukra a társadalom érzékenyítése.

A program megszervezése:

Évek óta már hagyománnyá vált az esélyegyenlőség keretében szervezett „Fogyatékos napi Gála” megrendezése.

A napot Intézményvezető Asszony ünnepélyes beszéde nyitotta meg, majd az új intézményi logónkkal ellátott kitűzőket tűzték fel az osztályfőnökök a tanulóknak.

A délelőtt folyamán tanulóink rajz műhelyfoglalkozáson vettek részt, melynek elkészült munkáit osztályról – osztályra haladva közösen tekintettek meg.

A program az eseményt megelőzően már október hónapban megkezdődött. Az intézmény valamennyi csoportja, osztálya kiválasztott egy műsorszámot, elkészültek a dramaturgiák, majd betanulás és próbák sorozata következett.  Közös produkcióként csoportonként egy-egy  dalos-táncos műsorszám is készült. A produkciókat a nap folyamán folyamatosan mutatták be a csoportok.

Szakmai előadás keretében a fogyatékkal élők lehetőségeiről, elfogadásról kaptak tájékoztatót a szülők, pedagógusok, érdeklődők.

Az esélyegyenlőségi naphoz kapcsolódóan pályázat került meghirdetésre a tankerület valamennyi általános iskolájában tanuló diákok részére – „Mindannyian mások vagyunk, bár egyben másban hasonlítunk” címmel.

Ebben a tanévben négy intézményből 85 pályamű érkezett. A beérkezett rajzokból értékelésre került az alsó és felső tagozaton I-III. helyezés. Mindkét kategóriában kiosztásra került még egy- egy különdíj is. A pályázatra beérkezett alkotásokból kiállításra került 80 darab.

Az ünnepi gálaműsor délután, ebéd után vette kezdetét.

Tanulóink az idei évben is magas színvonalú előadásokkal örvendeztették meg a közönséget. A nap zárásaként Bereczki Zoltán EMERTON díjas zenész, színész adott koncertet, mely nagy sikert aratott a nézők körében. 

Galéria
Custom Image